A Svábhegyen álló egykori Heller-villa mára kis híján romjaiba dőlt, a felújítási projekt során azonban nemcsak az épületet, és annak értékeit mentjük meg, de épül egy vele párbeszédet kezdeményező kortárs lakóépület is. A Pyxis Nautica koncepciótervét Tótszabó Tamás, irodánk egyik alapítója mutatja be.
Az egykori Heller-villa az utolsó pillanatban menekül meg a pusztulástól, ami felbecsülhetetlenül fontos gesztus, elvégre az épület a saját értékei mellett azért is különleges, mert szinte pontos másolata a szomszédos telken álló Diescher-villának, amelyet azonban mára a felismerhetetlenségig átépítettek. Míg az „elődöt” a 19. század egyik meghatározó építész-építőmestere, Diescher József tervezte, a mi épületünket a fia, Diescher Albert, Heller Gábor felkérésére. A „másolatban” tehát Diescher József épülete is tovább él majd, de messze nem ez a projekt egyetlen érdekessége. (A volt Heller-villa történetéről ebben a bejegyzésben olvashatsz.)
„Ez az aktuális projektje egy fiatal befektetőnek, aki siófoki társasházakkal indult el, majd szeretett volna egy nagyobb, budapesti feladattal foglalkozni. Már több éve rátalált az eladó telekre, rajta a romos házzal, és a felújítási szándék mellett azt is felfedezte, hogy a telek még bír beépíthetőséggel, még egy plusz épületet lehet építeni” – vázolta Tamás. A programot tehát készen kapta irodánk, és most először dolgozunk együtt a fiatal befektetővel.
Romos állapotról cseppet sem túlzás beszélni. Az első terepszemlén Tamást sokkoló látvány fogadta: „ott volt ez az eredetileg szép klasszicista épület, beszakadt tetővel, leszakadt födémgerendákkal, a kidőlt dór oszlopjaival, bent pedig egy hajléktalan lakott, aki tíz éve hordta oda a szemetet – el lehet képzelni, hogyan nézett ki belülről. Tovább színesítette a képet, hogy valaki egyszer belefogott egy bővítésbe, nagyjából a kétezres évek elején. Elkezdte építeni egy medence alapozását, illetve egy garázst is, teljesen illegálisan. Mivel engedély nélkül építkezett, a hatóság le is állította ezt a munkát, majd többévi pereskedés következett, de a tulajdonos nem bontotta el a megkezdett hozzáépítéseket. Az ecetfa nőtt már ki a vasbetonból. Ebben a dzsungeles állapotában vásárolta meg a telket befektető.”
Elindult a tervezés, de jóval nagyobb nehézséget okozott kideríteni, hogy ki ad majd erre engedélyt: „Egyrészről ott van a XII. kerület, de ez műemléki jelentőségű terület is, így már nem a kerület felügyeli, hanem egy külön kormányhivatal. Tehát nem volt egyértelmű, ki hagyja jóvá a villaépület rekonstrukcióját, és ki ad engedélyt az új épületre.”
Elkészült egy Értékvédelmi dokumentáció, amelyet a Pyxis Nautica állandó segítője, Kelecsényi Kristóf művészettörténész és csapata állított össze. Ez segített elképzelni, hogy hogyan nézett ki az eredeti épület, melyek az értékes, megtartandó részei, és min lehet változtatni. „De már korábban is létezett egy dokumentáció, amit a XII. kerület készíttetett, miután valaki el akarta bontani az épületet. A dokumentáció kimondta, hogy ez egy értékes épület, az önkormányzat így nem engedte elbontani, de komolyan átépíteni sem.”
Adott volt tehát a program: az épületet megtartjuk, felújítjuk, amennyire lehet, érzékeny módon hozzányúlunk, és mellé építünk.
A felújítással kapcsolatban ugyanakkor az Értékvédelmi dokumentáció megállapítása nem kötelező érvényű: „Nincsenek kőbe vésett szabályok, rá kell érezni, hogy mik egy ilyen épület értékei. Esetünkben a nyílászáró arányok, méretek, a díszítések, a keretező tagozatok, eresz tagozatok, a tető formája, aránya, továbbá olyan anyagokat kell használni, ami nem üt el az eredetitől, amit akár 120 éve is használhattak: fa, vakolat, cserép, kő, üveg.”
Vagyis a dokumentumban foglaltak ötvöződnek a Pyxis építészeti tapasztalatával, látásmódjával, megérzéseivel, ám utána mindezt még ellenőrzi az örökségvédelmi hivatal és az építési hatóság, tehát átmegy még egy erős szűrőn, mielőtt megkapna minden engedélyt.
Egyelőre még függőben van, hogy egy vagy két lakást alakítunk ki az egykori Heller-villában. A beruházó eredeti elképzelése szerint a földszinten kettő, a tetőtérben pedig egy harmadik lakást alakítottak volna ki. „De itt az egész programmal el kellett mennünk a XII. kerületi tervtanácshoz, ahol többször is voltunk, és a negyedik alkalommal fogadták el a mindkét épületre vonatkozó koncepciónkat – emlékezett Tamás. – Azt mondták, mivel ez egy villaépület volt, jó lenne, ha továbbra is egy lakóegységként üzemelne, annak ellenére, hogy a szocializmus derekán feldarabolták négylakásos társasházzá. Ezt az állapotot nem akarta fenntartani a beruházó, viszont az egylakásos koncepció nem biztos, hogy finanszírozható lett volna. Így született meg a kompromisszum: az önálló tetőtérbeépítést nem engedték, de azt igen, hogy két lakásra osszuk az épületet egy lakáselválasztó fallal, lett egy jobb és egy bal oldali földszint+tetőteres lakás pincével, a bal oldalihoz tartozik az egész portikusz. Ez nem olyan nagyvonalú, mintha egylakásos lenne, de az megmaradt „B” tervnek, vagyis ha a beruházó talál vevőt, aki egymagában meg tudja vásárolni, akkor annak megfelelően készül el a felújítás.”
Az új épületet szintén a tervtanácsban elhangzottak alapján módosítgattuk mindaddig, amíg az elég nívós építészekből álló testület is elfogadta azt. „Az első verziók nem voltak olyan jók – ismeri be Tamás –, folyamatosan fejlődött a terv, és mire elfogadták, addigra kialakult egy egész jó tömeg, ami egy picit kibillen a telekhatárral párhuzamosan, kissé kilép a főépület síkjából, de ha a kert felől ránézel, akkor rímel a villa portikuszára: a négy pillér arányai (szélessége, magassága, távolsága) pontosan ugyanazok, mint a főépület portikuszának, és anyaghasználatban is megegyeznek. Nincs bevett recept, kísérletezni kellett egy új épülettel, ami mégis utal a régire. Szerintem sikerült, mert ha nem lett volna az eredeti épület, akkor egy egészen más alakú és pozíciójú új épület került volna a telekre.”
Az új épület alatt helyeztük el az előírt mennyiségű parkolót egy mélygarázsban, így a gépkocsik sem rondítanak bele a látványba. A villaépület meglévő pincéjét pedig wellnessként és borospinceként hasznosítjuk újjá.
A projekt egésze a kötöttségeivel együtt is rendkívül izgalmas, az irodán belül ezt nagyon nehezen éltük meg, mert „az elején nem volt egyértelmű, hogy itt most engedélyezési terv kell vagy bejelentési terv vagy örökségvédelmi engedély, és a hatóságok is folyamatosan mindig mást találtak ki. Az új épületre készült bejelentési terv is, de engedélyezési terv is, a villaépületre is készült engedélyezési terv, meg örökségvédelmi terv, meg kiviteli terv, miközben jöttek a tervtanácsok, akik építészetileg kritizálták, közben folyamatosan figyelni kellett rengeteg paramétert (szintterületi mutató, parkolás). Nem is az építészeti karakter kialakítása volt nehéz, hanem megfelelni a tömérdek szabálynak, és keresztülvinni mindent a bürokrácián.”
Mi várható most, hogyan halad a projekt? „Az illegálisan hozzáépített részeket már elbontották, a nem engedélyköteles dolgok (szemét elhordása, gyomnövények kiirtása) már lezajlottak, most arra vár a projekt, hogy a beruházó megállapodjon egy kivitelezővel, közben pedig vevőt is keres, hogy eldőljön: az egy- vagy kétlakásos verzió szerint rekonstruáljuk a villát.”
留言