Budapest Contemporary 2025
- 2025. szept. 30.
- 2 perc olvasás
A Pyxis Nautica installációja az acb Galéria standján
Szöveg: TÓTSZABÓ TAMÁS / Fotók: TÓTH DÁVID

A történet két különböző szálon indult, és ebben az installációban ért össze. Az egyik történet, hogy építészként és a vizuális kultúra alakítóiként keressük az együttműködéseket a társművészetekkel, alkotókkal, a kultúra más szereplőivel. Az acb Galéira munkatársaival jó kapcsolatunk van, volt már közös kollaborációnk a galéria egyik művészével, Oláh Norbert festőművésszel, aki festménysorozatban örökítette meg egyik családi ház projektünket. A galéria kurátora, Miklósvölgyi Zsolt kért fel minket, hogy az idei Budapest Contemporary nemzetközi képzőművészeti vásáron megvalósuló standjukra tervezzünk olyan installációt, ami egyrészt alkalmas alkotások kihelyezésére, másrészt önmagában is érdekes struktúrát, formát ad a kiállításnak.
Budapest Contemporary 2025, acb Galéria / Fotó: Tóth Dávid
A másik történet bennünk, mint alkotókban zajlott. Régóta nagy csodálója vagyok az OBO Bettermann kábeltálca gyártó cég termékeinek. Normális esetben az ember ezeket a termékeket nem veszi észre, hiszen a kábeltálca elemek egy álmennyezet mögött rejtve közlekednek az épületben, a kötőelemek, kábeldobozok, szerelvények mind-mind elrejtve, elfalazva, elvakolva épülnek be az épületbe, csendesen teszik a dolgukat.
Mi építészek azonban az építkezéseken találkozunk ezekkel a termékekkel, szerelvényekkel, és mint “dizájn rajongók” akkor is észrevesszük az adott formatervezett tárgy szépségét, ha egyébként azt nem arra találták ki, hogy az ember nézegesse.
A dizájn, azaz a formatervezés akkor is ott van egy jó termékben, ha azt a végén senki sem látja, hiszen a szép esztétika és forma abból is következhet, hogy ez a termék végiggondolt módon gyártható, szerelhető, jól összeilleszthető más termékekkel.
Egyszóval szeretjük az olyan gyártó cégeket, akik olyan lelkesek, mint mi, és ez meglátszik az OBO termékein. Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ezt a rendkívül verszatilis - egyébként többszáz oldalas katalógussal rendelkező - termékcsaládot valamire fel fogjuk használni, ami nem az elsődleges rendeltetése, hogy megmutassuk a benne rejlő esztétikai és funkcionális potenciált.

Amikor Zsolt kérte a segítségünket, az előbb említett ötlet kiugrott a korábban eltett mentális fiókból. Hamar elkészült az első vázlat az installációra, mely után az OBO Betterman képviselői is üdvözölték, és támogatták az ötletünket, hogy a termékeiket ilyen célra használjuk fel. A közös projekt így tehát a művészet támogatása mellett szerintem arról is szól, hogy a csendes dizájn is kapja meg a maga 15 perc hírnevét.
Megrendelő: acb Galéria
Közreműködő partner: OBO Bettermann Hungary Kft.
Design: Pyxis Nautica, Tótszabó Tamás


















Helló! Egy kollégám ajánlotta kávészünetben, mert tudta, hogy esténként szoktam online játszani Magyarországon. Este beléptem, és a http://balancebuilding.hu/ oldalon kezdtem el próbálkozni. Először csak kisebb tétekkel játszottam, mert óvatos akartam lenni. Már majdnem kiléptem egy vesztesebb sorozat után, de aztán hirtelen bejött egy nagyobb nyeremény, ami nemcsak visszahozta a mínuszt, hanem még maradt is belőle, ami jó érzéssel töltött el.
Sziasztok! Egy plakáton láttam az AMV nevét, majd otthon rákerestem Hungary kapcsán. Egy fórumhozzászólás közepén találtam meg a betmatch.hu linket. Az oldalon különösen az eseménynaptár fogott meg, mert jól áttekinthető formában mutatta a programokat. Szeretem, ha nem kell sokat kattintgatni, itt pedig minden gyorsan elérhető volt. Ráadásul a hírek szekcióból többet is megtudtam a városi kezdeményezésekről. Összességében elégedett vagyok vele.
Éjjel 1 körül egy magyar fogadási csoportos csevegésben található mélylinken keresztül kerültem ide. Azért maradtam, mert http://sedulitas-pro.hu/ ról ésszerű összefoglalót találtam, amelyhez hiteles megfigyelések társultak a csillagbesorolás elemeinek eltalált területének méretéről és az interaktív csillagok lebegő állapotáról a magyar játékosok számára. Nem volt nagy hűhó a minősítési rendszer tökéletességéről vagy az interaktív elemek zsenialitásáról. A visszafogott, tényszerű hangnem üdítően hatott. Miután elolvastam, csendes magabiztosság töltött el, mintha valódi felhasználói visszajelzéseket olvastam volna.