Ismét itt az ősz és ez azt is jelenti, hogy elindul a nevezés az Év Irodája Díjra.
Ennek apropóján kigyűjtöttük, hogyan szerepelt a Pyxis Nautica a korábbi években, hiszen irodánk portfóliójának szerves része az Office iparág, amihez építész és belsőépítész generál tervezőként egyaránt kapcsolódunk jelenleg is.
Válogatásunk célja pedig nem más, minthogy invitáljuk korábbi és leendő partnereinket további közös minőségi Iroda és Közösségi terek megalkotására, mely hitünk szerint fontos része a vizuális kultúra folyamatos emelésének
Legyen a munkahelyünk színvonalas és kellemes második otthonunk!
KORÁBBI SIKEREINK: PYXIS NAUTICA AZ ÉV IRODÁJÁN
BETTSON Group Office / Gizella Loft
2017 Év Irodája- Kisvállalati kategória 1. díj
Fotó: Jaksa Bálint
Ez volt az első munkánk Office kategóriában, ahol a beruházót koncepció és kiviteli tervekkel segítettük, illetve kísértük végig a megvalósítás folyamatát folyamatos párbeszédben állva bérlő-bérbeadó és kivitelező között. Ennél a projektnél tényleg igaz, hogy minden egyes tárgyhoz köze van csapatunknak: az előregyártott csúszda elemektől a kiskanalak beszerzéséig az összes bérleménybe kerülő tétel megfordult a kezünk között.
POSSIBLE CEE közösségi tere / Dorottya Udvar
2018-ban Év Irodája- Döntős
Fotó: Jaksa Bálint
Ismét egy tech cég Budapestről: a POSSIBLE csapata az Instagramon talált ránk és bízott meg minket a Dorottya Udvarban található irodájuk közösségi tereinek megtervezésével, mely szép példája annak, hogyan lehet egy irodában a szokásos munkaállomásokon túl más helyeken is dolgozni.
PALAZZO HUNYADI / Budapest, Víziváros
2019-ben Év Irodája Díj- Döntős
2019-ben a Pyxis Nautica Az Év Belsőépítész Cége
Fotó: Jaksa Bálint
Első mini palota projektünk. Kijelenthetjük, hogy amit itt megvalósítottunk az jelenleg is a gerincét képezi Irodaház fejlesztői és tervezői tevékenységünknek. Megbízónk, az OPTINVEST Zrt. első Történeti Irodaház fejlesztése, melyet azóta számos közös projekt követett.
Videó az épületről:
Videó: ÉPÍTECHTURE
YETTEL / TELENOR ASTORIA / Budapest VII. kerület
2020-ben Év Irodája- Az Év Közösségi tere- Shortlist
Fotó: Jaksa Bálint
Közösségi tér kategóriában is sikerült bizonyítanunk, nem kisebb piaci szereplő mellett, mint a Yettel (kezdetben még Telenor). Budapest belvárosában az Astorián található üzlete a cég zászlóshajója, a legtöbb szolgáltatást nyújtó kapcsolattartási pont. Kiemelt üzletként elvárható, hogy az értékesítésen túl is színvonalas szolgáltatást nyújtson és képes legyen belvárosi találkozási pontként funkcionálni. Ezt több méretben megtalálható tárgyalókkal segíti, ahol előfoglalással vagy foglalás nélkül szervezhetünk meg üzleti találkozókat.
IRÁNYI PALOTA / Budapest V. kerület
2022-ben Év Irodája- Az Év Irodaháza Díj győztese
Fotó: Jaksa Bálint
Az OPTINVEST Zrt. első nagyberuházása, mely a korábbi Sasok Háza bővítése és funkcióváltása során érett teljesértékű belvárosi irodaházzá. Átadása óta PUBLICIS HOUSE néven működik.
Videó az épületről:
Videó: ÉPÍTECHTURE
EZEZEKRE AZ IRODÁKRA IS BÜSZKÉK VAGYUNK
MODERN & BREITNER ház
2023- OCTOGON Címlap
Fotó: Jaksa Bálint
Budapest közepén a Deák téren álló egykori lakó-és áruház ma több szinten irodai bérlemények otthona. Az épület polgári bejáratának megtervezése után, mely irodánk első projektje volt- mára két további szint belsőépítészeti tervezése és kivitelezése történt meg. Érdekessége a projektnek, hogy ezek az átalakítások az utcaszintről is láthatóak a bérlemények színes álmennyezeteinek köszönhetően.
HEINEKEN HQ / Arena Business Campus, Budapest
Tervezés: 2021 / Kivitelezés: 2022
Fotó: Jaksa Bálint
Ez a fontos ”közfeladatot” ellátó iroda 1200 nm területen a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. megbízásából és a CBRE projektmanagementjében valósult meg, ahol a Pyxis Nautica, mint belsőépítész tervező vett részt a folyamatban. Kedvenc részletünk a recepciós pult, ahol a legfontosabb termék adja a bútor testét, enyhén megdöntve az érkezők felé kínálja magát.
FLATCO OFFICE HQ / Budapest XIII. kerület, Teve utca
Tervezés: 2022 / Kivitelezés: 2023
Fotó: Jaksa Bálint
A Flatco Real Estate Kft. azt a Magyarországon nem jellemző utat választotta, hogy az általuk fejlesztett társasházak lakásait kizárólag bérbeadási céllal építtetik. Irodájukban a lakások értékesítésén, könyvelésén túl a technikai és lakberendező divízió is helyet kapott. A maszkulin irodabelsőt fa felületekkel és dús növényzettel oldottuk fel. Az iroda a cég által fejlesztett iroda -és társasházban működik, ami részben egy XIII. kerületi ipari épület átalakításával jött létre. Érdekes részlet, hogy a kazettás vasbeton födém, mint meglévő ipari érték jelenik meg helyenként az irodán belül.
SUPERCHARGE / Szeged
Tervezés: 2022 / Kivitelezés: 2023
Fotó: Gosztom Gergő
Ez a praktikus és szellős iroda Szeged szívében, a Klauzál térről nyíló Kígyó utca egyik modern épületében került kialakításra. Téglaburkolatnak köszönhetően az épület kívülről is a budapesti központ hangulatát idézi. A HQ tapasztalatait alapul véve az open officeban vegyesen kerültek kialakításra flexi és fix munkaállomások. 18 hagyományos munkaállomáson felül a focus roomban további két munkaállomás kapott helyet. Ezen kívül kettő 7 személyes meeting room és egyszemélyes phone booth-ok teszik lehetővé a még hatékonyabb munkavégzést, melyek lehetőséget biztosítanak az elvonulásra a nyitott irodatérből.
ÉS AMI MÉG JÖN: KIVITELEZÉS ALATT ÁLLÓ IRODA PROJEKTJEINK
A 2024-es évben többnyire az Arany Paloták épületein és belsőépítészeti feladatain dolgoztunk, melyek hamarosan készen állnak a bérlők fogadására. Először év végén a Wagner Palota átadása várható, majd 2025-ben folyamatosan a többi épület következik. Olyan munkáink is vannak, melyek már csak a fotózásra várnak, ezekről is hamarosan lerántjuk a laplet! Addig is mutatjuk, mi várható:
WAGNER PALOTA / Budapest V. kerület, Molnár utca
Tervezés: 2023 / Kivitelezés: 2024
Látványterv: Pyxis Nautica
A Wagner Palota az OPTINVEST Zrt. által fejlesztett Arany Paloták sorozatának első, 2024-ben elkészülő darabja, egyben a legkevesebb bontással és építéssel érintett beruházása a sorban. A tervezett iroda három szinten, közösségi-és kiállítótér funkcióval áll majd leendő bérlője rendelkezésére, összesen 2100 m2 alapterülettel.
Az épület elkészülte év végére várható, addig is álljon itt egy videó az épület ékének szánt Lift burkolat készítéséről, melyben Hegyi Fanni művészien patinázott réz felületeinek előkészítését követhetitek nyomon:
Videó: Pyxis Nautica
FRANKLIN HÁZ / Budapest V. kerület, Reáltanoda utca
Belsőépítészeti tervezés: 2023 / Kivitelezés: 2024
Fotó: Pyxis Nautica
A Franklin Házat Parkolóházként ismerheti a nagyközönség, de azt kevesen tudják, hogy a Reimholz Péter által tervezett zártsorú épület további tereket is rejt.
A parkolóházi rész pedig automata rendszere és Labrosse Dániel jókedvű falrajzai miatt külön is megér egy látogatást!
Az itt kiadott irodaházi bérlemények tervezése is irodánkhoz kötődik, melyről hamarosan beszámolunk!
DREHER PALOTA / Budapest V. kerület, Károlyi kert
Tervezés: 2023 / Kivitelezés: 2024
Látványterv: Pyxis Nautica
Összetett irodaépület tervezése és kivitelezése zajlik az egykori Dreher család téli rezidenciáján a belvárosban. Építész és belsőépítész tervezőként a Pyxis Nautica csapata az OPTINVEST Zrt. fejlesztésében a meglévő történeti épületet új épületszárnnyal bővíti, melyhez komplett belsőépítészet és egy különleges belső kert társul majd. Az épület kivitelezése folyamatban van, további részletek hamarosan!
Comments