A legfontosabb képesség, amit Pécsről hoztunk magunkkal, egyfajta bátorság, hogy szabadon merjünk gondolkodni építészetről. Ez tette lehetővé, hogy mindenki elkezdje járni a saját útját.
Varga János vagyok, építész. Ha magamat kellene jellemeznem talán azt mondanám, hogy a kettősségek embere vagyok. Az építészetben egyszerre határoz meg a rendszerteremtés és a szabad alkotásra való törekvés. Ez a két, néha ellentétes szempont folytat bennem folyamatos párbeszédet. A szakmai életen túl pedig közösségi lény vagyok, szeretek szerepet vállalni különböző csoportokon belül- így érzem jól magam!
Mindig érdekelt az építészet?
Egy klasszikust idézve: „Sosem akartam építész lenni”, de gyerekkoromtól kezdve jelen volt az életemben a szakma, így nem kellett akarnom, természetesen alakult úgy, hogy építész lettem. Édesanyám, valamint a legrégebbi barátaim szülei is építészek, így párhuzamvonalzós rajztáblák, rajzgépek, csőtollak, betű- és rajzsablonok között nőttem fel.
Gyerekként a kedvencem a mosolygós ívsablon volt, ami azt sugallta számomra, hogy ez egy vidám szakma.
Édesanyám építészettel és művészetekkel kapcsolatos lelkesedése jelentősen hatott rám. Így gimnáziumban is főképp a művészettörténet és építészettörténet érdekelt, ezen belül is a különböző korok vívmányainak egymásra épülése, a történelemi időszakok és az építészet kapcsolata. Emellett a matematika világa is izgatott, kifejezetten a geometria, térgeometria, logikai rejtvények és feladványok.
A gimnáziumi éveim meghatározó részét képezte még az atlétika, ahol sikereket értem el, eljutottam az országos versenyek szintjére, de a legnagyobbnak tekinthető eredményem a katolikus gimnáziumok világversenyén elért második helyezés rúdugrásból, a teljesség kedvéért azt hozzá kell tenni, hogy összesen 3 versenyző indult a számban. Ekkor jöttem rá, hogy könnyebb úgy sikerteket elérni, ha megfelelően specifikálom önmagamat.
Az önmeghatározás vagy útkeresés egy folyamat, divatos kifejezéssel élve sírig tartó tanulás, emiatt mindig izgalmas, sohasem fogynak el a megoldandó feladványok.
Pécsi évek, itt ismerkerdtünk meg, folytassuk talán ezzel...
Egyetemi éveimet a Pécsi Tudomány Egyetemen töltöttem, és egy 5 éves osztatlan képzés keretében szereztem Építész tervező művész diplomát.
Felszabadító volt számomra a gimnázium után az egyetem, mert végre úgy éreztem, azt csinálom amit szeretek egy olyan keretrendszerben ami működik számomra. Nagyon pezsgő volt ez az időszak rengeteg nagyszerű embert ismertem meg, akik a mai napig hatással vannak rám akár építészetileg, akár általánosan az élethez való viszonyulásuk szempontjából. A teljesség igénye nélkül, hogy néhányukat említsem: Miklósvölgyi Emi, Tégla Dávid, Andrei, Gerse Dani, Kovács Gergő, Kozák Barna, Gyergyák Ákos, Pál Zoli, a Balvin testvérek, Getto Tamás, Patartics Zorán, Zilahi Peti, Csikós Gábor, Sztranyák Gergő.
Pécsről egy olyan szemléletmódot hozunk, ami kíváncsivá tett minket. Mivel a képzés művészeti részében nem volt erős keretrendszer, szabadon tudtunk gondolkodni és ez lehetővé tette, hogy bizonyos kérdéseket fel tudjunk tenni olyan nézőpontból is, ami nem feltétlenül általános, vagy nem így szokták feltenni. Ez azt hozza magával, hogy érdekesebb lesz a diskurzus és néha izgalmasabb válaszok születnek. Illetve nyitottan álltunk a számunkra elsőre idegen megközelítésekhez is.
A legfontosabb képesség amit Pécsről hoztunk magunkkal, egyfajta bátorság, hogy szabadon merjünk gondolkodni építészetről, ez tette lehetővé, hogy mindenki elkezdje járni a saját útját.
Korábbi szakmai életebből hozott emlékeid?
Fiatal koromtól kezdve segítettem Édesanyámnak. Kezdetben a felmérésekben, majd később a tervek kihúzásában, hajtogatásában segédkeztem. Az egyetem vége felé már kézi skicceiből készítettem digitálisan tervdokumentációt. A mai napig együtt dolgozunk egy-egy családi házon, rengeteget tanulok ezekből a közös munkából. Így veszem át a családi szakmai hagyatékot.
A következő meghatározó szakmai emlékem a Patartics Zoránnál töltött időszakom, amikor a szabad építőművész oktatási környezetből egy műszaki és teoretikus oldalról magasan felkészült Ybl díjas építész mellett dolgozhattam gyakornokként. Igaz épp válság volt, így nagy dolgokat nem tudtam megtapasztalni, de a gondolkodásmódja egy darabját magammal hoztam. Egyik nap egyéb tennivaló hiányában azt a feladatot kaptam, hogy lapozzak át egy teljes kivitelezési tervdokumentációt, a közel fél méteres lehajtogatott papíroszlopot, ami a híres Red Baron motorkereskedés terveit tartalmazta. Meg is lepődött, amikor látta, hogy becsületesen átrágtam magam rajta a nap végére.
A gyakornoki munkaidőmön kívül ezzel egy időben teljesen mással foglalkoztam, a MÁK néven futott kreatív formációban (Andrei Valeriu Radulescu, Tóth Dávid, Gerse Dániel, Varga János), amiben sokminden volt: divattervezés, grafika, installáció, fotózás- tehát az építészeti keretrendszeren túlmutatóan őrültködtünk. Mint az egyetemi képzésben, itt is a kettősség volt a jellemző, és valahogy megfért egymás mellett ez a rendszerező és szabad hozzáállás.
Az egyetemi éveim végén az IAESTE keretén belül külföldön gyakornokoskodtam a Kolker Kolker Epstein-nél, ami egy mérnökibb szemléletű építésziroda Jeruzsálemben. Multi-kulturális és a számomra megszokottól teljesen különböző közeg volt ez, teljesen megváltoztatta a látásmódot, ahogy a világot szemléltem, kitágította a látóteremet!
A diploma után a következő állomásom Stockholm volt. Először a SPRIDD nevű építészirodában kezdtem el dolgozni, ahol félév Erasmus Job-os frissdiplomás gyakornokoskodás után további 2,5 évet dolgoztam. Az iroda egy kreatív platform volt, egy építészeti laboratórium, sok együttműködés zajlott minden munkában külsős szereplőkkel, képzőművészekkel, egyetemi kutatókkal, építészekkel és kreatívokkal.
Azóta az iroda munkáit több nemzetközi díjra is jelölték. A villaépítészet, lakóépületek, belső- és kiállításépítészet mellett városi léptékkel is foglalkoztak, ezen belül például paneltelepek revitalizácójával is. Ezt a témát a Velencei Építészeti biennálén is bemutattuk, épült egy installáció, melynek építésén én is dolgoztam.
Ezt követően új helyen szerettem volna magam kipróbálni, így egy másik svéd irodához, az akkor 80 fős BAU-hoz csatlakoztam. Ez a közeg a 6 fős Spridd után építészeti léptékben is váltásnak számított, több százezer négyzetméteres városi tömb méretű projekteken dolgoztunk. Kevert funkciók, bevásárlóközpontok, irodák és lakónegyedek tevezésébe cxatlakozhattam be. Mindig is érdekelt a digitális eszközök használata az építészetben. Az egyetemen és a korábbi munkáim során is sok használt vettem ennek az eszközkészletnek és részben az ilyen irányú tudásomnak köszönhettem a svédországi munkáimat. A BAU-nál lehetőségem nyílt tanulni olyan kollégáktól, akik ebben a témában a skandináv régióban kiemelkedő tudással bírtak. Érdekel ez a téma, de nem mindenek felett, továbbra is az építészeti idea az, ami igazán megmozgat.
Véleményem szerint nem szabad az építészetet a digitális eszközök limitációihoz kötni, az alkotásnak szabadnak kell maradnia. Ettől függetlenül látom abban a perspektívát, ha a munkavégzés bizonyos folyamatai automatizáltak, rendszerezve vannak.
Három év után újra váltottam viszont ekkor már országot is mert haza húzott a szívem és megkezdtem a munkámat a budapesti BuildEXT-nél. Ez sok fronton volt radikális változás: jött egy számomra addig ismeretlen tervező program és a magyar építőipari valóság... Rádöbbentem, hogy semmit nem tudok ezekről, ismeretlen terepre léptem. Svédország után a magyar közeg is idegen volt, ezt újra meg kellett ismerni. Szerencsére Nagyszerű csapat állt éppen össze az átformálódó cégnél, minden körülmény adott volt: a szakmai stáb, a jobbnál jobb feladatok is, de azt éreztem valami nekem még hiányzik, így egy újabb irodánál próbáltam szerencsét.
Lassan három éve dolgozom a Pyxis Nauticánál, ahol úgy érzem végre megtaláltam a helyem. Itt minden építészeti törekvésemet meg tudom valósítani, legyen az a rendszer- vagy a szabad alkotással kapcsolatos, egymástól tanulunk és együtt fejlődünk!
Léptékek- egészen nagyokkal is volt dolgod, de installációt is terveztél...
Hol húzódik a komfortzónád?
A komplexitást és az új, megfejtendő feladványokat keresem egy munkában és ez léptékfüggetlen! Nyilván a nagyobb projekteknél már a lépték maga is megteremti a komplexitást, míg a kisebbeknél sok esetben meg kell keresni, amitől izgalmassá válnak.
Mint a síterepeknél: egy technikásabb szlovák pálya is szuper tud lenni, de a Francia Alpokban egy más dimenzióját tudod élvezni ugyanannak a sportnak.
Építészeti rendszerező- rendszer építő vagy, ezt tudom rólad. A szakmán kívül is megjelenik ez?
Ez így van. Nagyon izgatnak a simplex, vagyis az 'egyszerűen bonyolult' rendszerek. Egy közismert példa erre a Rubik kocka. Folyamatosan keresem az ilyen típusú rendszereket, azok építészeti vagy tágabb alkalmazási módjait. Két saját példát példát említenék, egyik a matematikai csempézés problematikára épülő kerámia termék tervem, a másik pedig egy általam fejlesztett társasjáték, ami a véges projektív síkok témakörére támaszkodik. Ennek a társasjátéknak a fejlesztése hatalmas élmény és kihívás volt számomra, nagyon szeretném egyszer kiadni, de jelenleg más köti le az érdeklődésemet.
Továbbfonva ezt a gondolatot: az építészeti játszótéren vannak számodra alapszabályok?
Régóta fogalmazódik bennem pár irányelv, amihez igyekszem magam tartani, illetve érvényesíteni az aktuális munkákon:
1. funkcionalitás és optimális műszaki megoldások
2. esztétikus megjelenés
3. legyen minden tervben egy kis csibészség
A csibészség talnán némi magyarázatra szorul: ez a szikra, a lelke egy munkának, a hozzáadott érték ami még beköltözik az épületbe az első kettő szemponton kívül. Ez teszi élményszerűvé az épületet vagy teret, a legtöbb esetben engem ez az aspektus érdekel legjobban.
Hol tartasz most az építészet felfedezésében?
Jelenlegi viszonyomat az építészettel legjobban egy párhuzammal tudnám bemutatni. Szabadidőmben nagyon szeretek főzni, és konyhában vettem észre magamon, hogyan változik a viszonyom a konyhaművészethez. Korábban a különböző izgalmasabb alapanyagok vagy ételek felkutatását és kipróbálását élveztem, mostanra inkább az egyes ételek tökéletesítése vette át a fő terepet: egyszerű, de a lehető legjobb hozzávalók, megfelelő konyhai eszközök és eljárások felé indultam el, az építészeti hozzáállásom is ilyen módon van átalakulóban.
Pyx univerzum- mi volt a kedvenc projekted, mi ugrik be a közelmúltból?
Az eddigi legmeghatározóbb élményem a Debreceni Egyetem Gyógyszerészeti kar épületének tervezése, ami egy nagy léptékű összetett feladat volt, és ahol a korábbi tapasztalataimat a leginkább ki tudtam használni. Nagyon rövid tervezési idő alatt sikerült teljesítenünk a feladatot, így 'jutott idő az építészetre is'. Rövidesen átadásra kerül az épület, ennek apropóján jelentkezni is fogunk egy összefoglaló anyaggal, ami bemutatja ezt a high-tech épületet, érdemes lesz figyelni a csatornáinkat!
Aktuális munkák közül amit a kedvencemnek nevezhetek, az egy balatonakarattyai nyaraló. Ez egy izgalmas együttműködés egy különleges megrendelővel, aki számára a ház összes részlete egyelő mértékben fontos. Jelenleg az egyszerű bejelentési fázisnál járunk, nagyon élvezem ezt a feladatot.
Végül az Aranypaloták projektet említeném- bár nem volt közvetlen feladatom benne, de szeretem azt, hogy nem csak építészek vagyunk és ez jó példa erre. Arra, amikor kilépve a komfortos feladatkörökből az ismeretlen felfedezésére indulunk az előbb említett hármas rendszer mentén: funkcionális, szexiség, és a lélek- a hozzá adott érték. Ez egy izgalmas és élményszerű megoldás volt egy beruházási kampányra, érdekes válasz, nemvárt megoldás!
Kedvenc csapathoz kötődő történeted?
Számomra ez a Duna városi szakaszán történő kajakozás volt. A várost a folyóról szemlélni fergeteges! Olyan nézőpontok nyílnak meg, ami más módon nem hozzáférhető. Csak ajánlani tudom mindenki számára, próbáljátok ki!
Álom tervezési feladat- van ilyen számodra?
Nagyon szeretnék ártérbe valamint magashegyi környezetbe tervezni!
