top of page
Keresés

Túlépítés helyett a közösség szolgálata

Katolikus közösségi épület Balatonszőlősön.


A Tihanyi Bencés Apátság elöljárója, Mihályi Norbert Jeromos, azaz Jeromos atya bízta meg irodánkat egy kis katolikus közösségi épület megtervezésével, a balatonszőlősi templom mellé, amelynek ő a lelki szolgája, a plébánia vezetője.



Jeromos atya egy tihanyi bencés szerzetes, akit a szerzetesek meg is választottak vezetőjüknek, és csak azért nem apát, mert nincsenek tizenketten. Vezetőként ő dönt a projektekről, hogy mire pályáznak, milyen fejlesztéseket valósítanának meg, illetve ő pályáztatja meg az építészeket, a beszállítókat. Korábban már dolgoztunk együtt a Tihanyi apátság mellett álló diákszálló belsőépítészetén.


Ezúttal szerény igényekkel állt elő: egy kis házikót kért, amelyben van egy közösségi tér, azaz egy „pogácsázó”, ahol a misék után vagy önálló rendezvényeken együtt lehet még a felekezet. Az épülethez tartozik egy mosdó, plusz egy külön sekrestye szoba – saját zuhanyzós mosdóval – a papi előkészületekhez, és ahol akár aludhat is a pap. A vizesblokk felett bivakszállás készül. És ez minden.


Építészeti igény volt, hogy a ház passzoljon a telken álló Szűz Mária Neve templomhoz. A templom mint tömeg, valamint annak külső jegyei határozták meg a tervezői viszonyulásunkat. Ezt hasonló anyaghasználattal próbáltuk elérni: téglafal, fa ácsszerkezet, fehér vakolat, barna palatető. A barna palatetőhöz nagy örömünkre sikerült azzal teljesen megegyező színű bádogot találnunk az ereszcsatornához, és az oromfal lefedésekhez. A nyílászárókat egy közeli szakember készíti fából, ahogy az ácsmunkák is egy gyülekezeti tag munkái. A műszaki ellenőr a szintén a környékről származó, nagy tapasztalatú Ther Antal.



Az új épület telepítésével ügyeltünk arra, hogy ne vegye el a templom „fényét”: a templom a telek közepén elöl helyezkedik el, a közösségi épület hátrahúzódik a hátsó sarokba. A diszkrécióért cserébe viszont felveszi a gerinccel szöget bezáró telekhatár vonalát az oldalfal, ezáltal játékosan aszimmetrikus tömeggé alakul.


A „pogácsázó” helyiség maga egy konyha-étkezőhöz hasonlítható: a hívek egy nagy asztal köré ülhetnek le, nyáron kinyitható a nagy, háromszárnyú harmonikaajtó, így a belső tér kibővül a terasszal.



Felülnézetből az illeszkedés szinte szó szerint látható: a két épületet akár össze is illeszthetnénk, mint két puzzle-darabot. Ugyanakkor a templom formájához való igazodásban a magastetőből indultunk ki, viszont, ahogy Tótszabó Tamás mondja, „talán a magunk szórakoztatására is egy kis játékot akartunk belevinni, hogy ne csak egy egyszerű, nyeregtetős, klasszikus ház alakú tömeg legyen, hanem olyan, ami jobban reagál a telekhatárra. A hátsó, teleklezáró formából adódik az L alakú, ferdén lecsapott alak.” A tető alsó síkjának fokozatos emelkedését tehát a geometria adja ki (a gerinc ott nem párhuzamos a telekhatárral, hanem bezár egy párfokos szöget vele, emiatt a nyeregtetőből folyamatosan levág a telekhatár), de az ég felé húzó vonalat értelmezhetjük akár finom szakrális utalásnak is.



Az épület telepítéséhez arrébb kellett tenni az ott álló 20. század közepi kőkeresztet, ami a helyieknek nem jelentett problémát – sőt az atya örült is neki, mert így az közelebb került a főúthoz –, ám a kivitelezés annál nehezebb volt. Féltek, hogy összetörik a kereszt, ezért óvatosan, több elemre szedve tették arrébb, az új helyén pedig friss, erősebb alapozást kapott. Víz- és csatornabekötés eddig nem volt, így arról is gondoskodni kellett


De milyen volt olyan komplex munkák után, mint a Telekom flagship üzlete vagy épp az egykori Sasok háza átalakítása tervezni egy jó értelemben vett puritán épületet?


„Személy szerint nagyon szeretek egyházi vonatkozású, puritán dolgokat tervezni, mert sokszor a megrendelő túldíszítené, túlépítené a házat, míg az egyházi megrendelő nem anyagi értékekben mér, hanem csupán helyet akar biztosítani az emberi találkozásoknak, és megelégszik azzal, ha ez teljesen egyszerű módon, a minimális feltételeket teljesítve létrejön – folytatja Tamás. – Ezek mindig jó munkák, mert az ötleteinket szívesen fogadják, nincsenek túlzó elvárások, másfelől a költségekre nagyon ügyelni kell, mert az összes egyházi projektnél bele kell férni a büdzsébe.”



A közösségi térben nincs álmennyezet, a belmagasság viszonylag nagy, így az oda belépőt a kis épület méreteit meghazudtoló térérzet fogadja. Ez arra is alkalmassá tette, hogy a vizesblokkok fölé egy ledeszkázott szintközi födémet helyezzünk el, ahová létrán lehet felmenni, és afféle bivakszállásként tud működni, hívők, zarándokok akár ott is alhatnak.


Az épületet idén márciusban adták át és szentelték fel Jeromos Atya és Udvardy György veszprémi érsek áldásával.


Katolikus közösségi ház, Balatonszőlős Építészet: Pyxis Nautica

Tervezés éve: 2019 Építés éve: 2021

Bruttó alapterület: 38,29 m2

Helyiségek: közösségi tér, előtér, wc, fürdő, sekrestye, padlástér

Fotó: Jaksa Bálint

144 megtekintés1 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page