Keresés

Amikor bányaliftet állítottak a Sasok házába

Az Irányi 17 alatti épület története a mi történetünk: egy ellenzéki asztaltársaság, a Sasok székházának épült, a két háború közt a Budapesti Építőmesterek Ipartestületéhez került, majd Budapest ostroma során óvóhelyként működött és aknatámadás érte. Aztán jött a szocializmus, és vele a lassú enyészet, amikor évtizedeken át egy kósza homlokzatfelújításon kívül csak arra futotta, hogy egy nagyon nem odaillő lifttel erőszakolják meg az épületet, amely a rendszerváltás után még tíz évig működgetett, ám az ezredforduló óta üresen áll. Egy újjászületés krónikája, 1. rész: a Sasok háza története.

Szabálytalan, elnyújtott téglalap alakú telekre – amely apró szabályozási módosításoktól eltekintve már a török alóli felszabadulás utáni parcellázáskor kialakult – épült az Irányi utca 17. alatt álló ház. A téglalap merőleges az utcafrontra, vagyis az egyik rövid oldala fut ki az Irányi utcára: ez tehát az egykori Sasok háza főhomlokzata. A Sas és Körház Részvénytársaság 1895-ben vásárolta meg a telket egy fűszerkereskedő családtól, 42 458 forintért.

Az épület főhomlokzata a mostani felújítás előtt

A kezdetek

A Saskört három évvel korábban alapították, a társaság pedig a mai Semmelweis utcai Arany Sas fogadóban gyűlt össze rendszeresen. Kezdetben egyfajta titkos ellenzéki társaság volt, amely az életben maradt márciusi ifjakból szerveződött, ám a Habsburgellenes programról Budapest egyesítése után a városi politikára tevődött át a hangsúly.

Teljes erejükkel dolgoztak Budapest felvirágoztatásán, meg lévén győződve arról, hogy egy hatalmas magyar főváros az egész ország s abban a magyar állameszme megizmosodásának legnagyobb erőforrása lehet” – írja Magyar Elek az 1920-as kiadású Pesti históriákban.

A Sasok az egyik legbefolyásosabb asztaltársasággá vált Pesten, történetük egyben a székházuk történetének minden bizonnyal legizgalmasabb epizódja. „Településképpel foglalkoztak, utcákat neveztek el, létrehoztak egy alapot, amiből a városra, az épületekre költöttek” – mondja Tótszabó Tamás, az épület mostani felújítását végző Pyxis Nautica építésze. A társaság nevére utaló motívumok leglátványosabbika egyértelműen az attikán feszítő öntöttvas sas szobor volt, de az utalás visszaköszönt a bálteremben is, gipszstukkók formájában. Szóba került, hogy Szőke Gábor Miklós kortárs szobra ül majd az egykori sas-előd helyére, ám a koncepcióalkotás után elakadt a terv.

Az Irányi utca páratlan oldala 1900 körül (BTM Kiscelli Múzeum)

Az épület tervezésével a kor egyik sikeres tervezőpárosát, Steinhardt Antal és a prágai Láng Adolf műépítészeket bízták meg. A Tervezőpárosnak olyan korabeli épületeket köszönhetünk, mint a Kassai Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, az egykori Magyar Színház vagy a szegedi Anna Gyógyfürdő és a pesti Régi Műcsarnok.

Steinhardt Antal és Láng Adolf 1895. novemberi tervét némi módosítás után egy évvel később fogadták el, majd 1897 márciusában az épület megkapta a használatbavételi engedélyt. A háromemeletes épület vegyes funkcióknak épült: a Sasok használták a földszintet, valamint a félemelet és az I. emelet nagy részét, míg a II. és III. emeleteken bérlakásokat alakíthattak ki. Ezen kívül a földszint utcai traktusát, és a pince egy részét egy vendéglő vette használatba.

A Lúdláb királyné étterem vendégtere, 1937 (Színházi Élet 1937/52.)

Helyet kapott itt az asztaltársaság könyvtára, és bár a felsőbb emeletekről eredeti tervek nem maradtak fenn, minden bizonnyal egy irodát is fenntartottak a vezetők számára. Különlegesnek számít a nagyterem, amelyben társasági eseményeket, hangversenyeket, farsangi bálokat, szilveszteri mulatságokat, előadásokat és politikai gyűléseket is rendeztek.

Átalakítások

Egy belső melléklépcsőt mindössze néhány hónappal az átadás után tervezett a székházba Stienhardt Antal, majd 1908-ban felújították az I. emeleti helyiségeket. Vélhetően falbontásról vagy emelésről nem volt szó, csak belsőépítészeti átalakításról.

Reprezentatív terek az Ipartestület 1927-es kiadványában

A Saskör az első világháborútól fokozatosan veszített a jelentőségéből, végül nem tudta finanszírozni a működését. Így került a székház az 1920-as évek közepén a Budapesti Építőmesterek Ipartestületéhez, amely – összhangban az általa képviselt hivatással – belekezdett az épület történetének első komolyabb átalakításába. Jelentősen kiszélesítették az étterem kapualját, átalakították annak belső architektúráját, magát az éttermet két kisebb térre osztották fel (igaz, 1934-ben a vendégtér növelése érdekében részben ismét egybenyitották a két teret). Az étterem nagy belmagasságú vendégterei fölé poroszsüveg boltozatos födémeket húztak, az így keletkező helyiségekből lett a főjegyző irodája, az irattár, valamint egy portáslakás. A II. emelet hátsó, udvari lakását felszámolták, a helyén az ipartestület egyik irodája lett, és beépítették a tetőteret három cselédszobával.

És ekkor építettek be egy négyszemélyes, minden emelet megközelítésére alkalmas felvonót a Haverland Antal-féle felvonógyár tervei nyomán.

Az 1927-es átalakítások tervei

Korszerűsítették a gépészetet: alacsonynyomású melegvízfűtési rendszer alakítottak ki az egyleti helyiség részére. A rendszer a közlekedőterekben 15-15, a nagyteremben, illetve az irodákban 20-20 fokos hőmérsékletet biztosított. Az átalakításokkal 1927-ben végeztek.

Háború, szocializmus

Kisebb lakáskorszerűsítéseket végeztek az 1930-as évek végén, majd 1941-ben nagy, 52 embert befogadni képes óvóhelyet alakítottak ki az udvari oldalszárny alatti pincében, és vészátjárókat nyitottak a két szomszédos ház irányába.

Budapest ostroma során az utcai szárny udvari homlokzatát aknabelövés érte, azt a részt, és a II. és III. emeleti födémeket újra kellett építeni. Közvetlenül a háború után folytatódtak az átalakítások: 1947-ben még a szintén a házban székelő Budapesti Építőmesterek Egyesülete számára alakítottak volna ki további irodákat, csakhogy két évvel később az államszocialista hatalom mindkét társulást megszüntette. Jóllehet, az épület funkciója hasonló maradt, vagyis az Állami Építőipari Vállalat irodaháza lett.

A szocializmusban telepített lift mára a múlté

Kicsit lassult a tempó, komoly átalakítások csak az 1980-as években történtek: 1987-ben felújították a homlokzatot, de még néhány évvel korábban elbontották a régi négyszemélyes felvonót, és a helyére kettős, hat-hat személyes, szabadon álló toronnyal rendelkező liftházat építettek a belső udvarba, a fedett udvarrész födémjeinek áttörésével – ahogy Tamás fogalmazott, „bányaliftként állt bele az udvarba”. Idővel egyre több cég bérelt itt irodát, majd az épület az 1990-es évek végétől, a 2000-es évek elejétől használaton kívül került.

Újjászületés

Tótszabó Tamás az épület kalandos történetéből néhány szokatlan funkcióra hívta fel a figyelmet: ilyen a pince, és több egyéb helyiség kapcsolódása a földszinten lévő vendéglőhöz, illetve „a több mint száz négyzetméteres, reprezentatív bálterem, ami szokatlan a belvárosi épületekben, és ahol estélyeket, koncerteket tartottak, de csengetős mozi is működött ott.”

Az ülésterem 2000 körül

Mostanra a Pyxis tervei nyomán már elbontották a nem odaillő részeket, köztük az említett bányaliftet, illetve a tetején lévő, nem éppen reprezentatív gépházat is. „Akkor éreztük, hogy kicsit fellélegez az udvar.”

Ezzel el is érkeztünk az épület jelenlegi, nagy szabású átalakításához, azonban a felújítási koncepciót, illetve a tervezési, kivitelezési kihívásokat külön-külön részben ismertetjük majd az „Irányi-sorozat” részeként. Legyetek tehát résen, következik a folytatás!

1266 megtekintés
  • Black Instagram Icon

© 2020 Pyxis Nautica