top of page

Irányi Palota

Az 1897-ben épült történeti épület átalakításánál feladatunk az építészet és belsőépítészet is magába foglaló komplex feladat volt. A “Sasok” nevű ellenzéki társaság székházaként épült épület később budapesti és állami építőipari vállalatoknak adott otthont; de működött benne híres étterem és szórakozóhely, illetve csengetős mozi is. Építészeti beavatkozásként elbontottuk a tetőt, amely helyére új, kétszintes vasbeton koporsófödém épült. Újjáépültek az udvari konzolos folyosók, valamint a korábban az udvarban szabadon álló lift statikai átalakításokkal az épület belső tereibe

került át. 

Az így létrejött Irányi Palota 20 év után 2020-ban bérirodaházként nyitotta meg kapuit.

A ház belsőépítészeténél olyan koncepciót választottunk, amely méltósággal újítja fel a ház történeti tereit, ugyanakkor kortárs terket hoz létre napjaink irodai funkcióinak, mindezek összhangját pedig egyszerre képes megjeleníteni.

Megrendelő:

Alapterület:

Optinvest Zrt.

Év:

3400 m2

Helyszín:

2021

Fotó / Látvány:

Budapest, Irányi utca 17.

Jaksa Bálint

bottom of page