Formálódó közös tereink: Társasházak a Pyxis Nautica tervezésében!
- pyxisnautica
- 2024. okt. 11.
- 2 perc olvasás
Frissítve: 2 órával ezelőtt
Honlapunk hamarosan új fejezettel- társasházakkal bővül, hiszen több projektünk is kivitelezési, vagy engedélyezési fázisban van. Hamarosan tehát elkészült munkákkal jelentkezünk, de addig is szeretnénk megosztani néhány előképet és gondolatot készülő házainkról!
Veresegyház I.- Városi karakter publikus terekkel 4 lakás / 2 üzlethelyiség
Befektetői cél volt, hogy az épület közvetlen kapcsolatban álljon a várossal, így a földszinten két bérbeadható kereskedelmi egység került elhelyezésre. A ház első fecskeként, az utca formálódó zártsorú karaktere okán áll az utca jelenlegi beépítési vonalától távolabb. Előtte bérleményi helyiségek kiszolgálására parkolók nyílnak, míg a lakók privát parkolójába autóáthajtón keresztül érkezünk. A ház tömege és megjelenése letisztult, visszafogott. Homlokzata a környezetéhez illeszkedő anyaghasználattal készül, nyílásai a városi karaktert erősítendő padlóig futó egységekként jelennek meg. Az első és második elemeleten 4 lakóegység, illetve a felső szinten a lakásokhoz kapcsolódóan nagyobb teraszok kerülnek kialakításra.
Látványterv- Pyxis Nautica
Veresegyház II.- Ismerős program organikus közegben
4 lakás / 2 üzlethelyiség
Az épület az előzőhöz kapcsolódik, karakterét és méretét tekintve rokonságban áll azzal, de a Jókai utcában állva közelebb helyezkedik el a város központjához, ahol Veresegyház organikus építészeti karaktere dominál. Ez határozza meg az épület formavilágát- játékosabb és rajzosabb megjelenésű, anyaghasználata is harmonizál a környezettel, a homlokzaton meghatározó elemként megjelenik a tégla. Az utca jövőbeli zártsobeépítése itt is kialakulóban van, így az illeszkedés a jövőben lesz teljes. A lakóépület két földszinti üzlethelyiséggel és tárolókkal, valamint szintenként két-két 50-65 m²-es lakóegységekkel épül, összesen négy lakással és belső udvari parkolással.
A másodlagos tömeg fémlemezfedést és kőburkolatot kap.
Látványterv- Pyxis Nautica
Mátészalka- Elegáns tömbök ritmusos játéka
20 lakás / 1 üzlethelyiség
Az utcafronti főtömeg 3 szint magas, mely magában foglal a földszinten 3 lakást, valamint egy üzlethelyiséget illetve a lakásokhoz tartozó tárolókat. A hátsó kapcsolódó alacsony tömeg 1 lakást és a hátsó udvari bejárati előteret foglalja magába. Az épület felsőbb szintjein és tetőtereiben szintén lakások kaptak helyet. Az egyes szinteket egy központi közlekedő mag köti össze, mely csak lakók számára elérhető. Az "A" és "B" épületre osztott fésűs beépítés 10-10 lakóegységgel, földszinten kertkapcsolattal rendelkező, jellemzően 35-95 m²-es méretű lakásokkal, az épületek között védett parkolással és zöld felületekkel 2025-ös átadással várja majd új lakóit.
Látványterv- Pyxis Nautica
Balatonszepezd- Apartmanház három felvonásban
35 apartman
A Balaton északi partján épülő apartmanházunk három épületszárnyból áll, amelyeket fedett passzázsok kötnek össze. A telek nyugati oldalán elhelyezett épületek fogas eltolásban kerültek telepítésre ezzel megtörve a hosszú homlokzatot és igazodva a telek formájához. Az épület megjelenése a Balaton-felvidéki hagyományos építészeti karaktert ülteti át, nagyobb léptékbe helyezve azt.
Látványterv- Pyxis Nautica
Budapest- Elegáns formai játék Sasadon
3 lakás
A zöldmezős beruházásként épülő, 3 lakást tartalmazó kis társasház utcafronton 2-, a hátsókert irányából pedig 3 szinttel illeszkedik Sasad városrész dél-nyugati lankáira.
Bauhausi kockából kiinduló tömege egy közösségi tetőteraszra vezető oldalsó lépcsőelemmel válik részletesebbé, melyet az utcaszintről észrevétlen üvegkorlát keretez. További finom részlet az oldalirányban nyíló 3 állásos garázskapu, mely magas lábazati elemként jelenik meg és ad határozott hangsúlyt az épület fő nézetének. Hátsó oldalon a teljes szint magas beton lábazat tesz hasonló gesztust, a különböző felületeket pedig a téglaburkolat keretezi és formálja minőségi megjelenésű épületté.
Látványterv- Pyxis Nautica
Comments