top of page

Mediterrán ház, Köveskál

A mediterrán hangulatot idéző, sík terepre tervezett köveskáli ház egy lehetséges válasz arra, hogy milyen módon lehet úgy élettereket elválasztani egymástól, hogy azok mégis szoros kapcsolatban álljanak.

Fontos a puritán tömeg és formavilág, melyet lekövet az anyaghasználat. A vakolt, falazott felületek mellett fontos szerepet kap a fa- mind nyílászárók, mind belső
burkolatok és bútorok tekintetében. Külső tér felé zártabb, befelé forduló ház, melyben egymástól elkülönített funkciócsoportok fűződnek egymásra, és burokként zárják közre a belső udvart, a telek oázisát. A privátszférát minimalizálva és elégségesként kezelve a ház ösztönöz a közös térhasználatra – ebben nyújt segítséget a nappali-étkező-konyha tere, a gyereknappali, illetve a körben nagy üvegfelületekkel határolt, blokkokból megközelíthető belső udvar.

A már említett funkciócsoportok nem csak tömegben, de magasságban is elkülönülnek egymástól, hozzáadva ezzel a terek dinamikájához úgy, hogy közben megtartják az ember léptékét. Belső tereiben az anyagok, színek és formák harmonikus egységet képeznek,  a szabálytalanabb, ívesebb bútorok pedig kiragadnak a tömegek szögletességéből.

Nézd meg a többi általunk tervezett villaépületet is!

bottom of page